Tisztelt Csoportvezető!
Ezúton szeretném megköszönni az elmúlt éveket, amelyeket a kollégiumban tölthettem. Számomra ez az időszak nemcsak a tanulásról szólt, hanem barátságokról, közösségről és rengeteg meghatározó élményről is.
A kollégiumban töltött idő egyik legszebb eredménye számomra az volt, hogy itt találtam meg a barátaimat. Ezek a kapcsolatok sokat jelentettek nekem, és úgy érzem, hogy az itt kialakult barátságok hosszú távon is megmaradnak. Emellett különösen kedves emlék számomra a fáradt napokon is mosolygó Kati néni/ Marika néni illetve a nevelők és igazgató nő, akiknek kedvessége és jókedve sokszor feldobta a napomat, és mindig barátságos légkört teremtett.
A kollégiumot más diákoknak azért ajánlanám, mert nemcsak lakhatást biztosít, hanem egy támogató, összetartó közösséget is. Az itt szerzett élmények, barátságok és mindennapi tapasztalatok nagyban hozzájárultak a fejlődésemhez, és olyan emlékeket adtak, amelyekre mindig szívesen fogok visszagondolni.
Köszönöm a támogatást és az itt eltöltött időt.
Tisztelettel: Molnár Dorina(:
Kedves Kollégium!
Nehéz szavakba önteni, mennyi élményt és emléket kaptam az itt töltött évek alatt. A koli számomra nem csak egy hely volt, ahol laktam, hanem egy második otthon, ahol rengeteget tanultam magamról és másokról is.
Nagyon sok emlékezetes programon vehettünk részt együtt. A sportnapok mindig különleges hangulatot teremtettek, főleg amikor közösen tartottuk a bemelegítéseket, szurkoltunk egymásnak és együtt nevettünk egész nap. Ugyanilyen felejthetetlenek maradnak a Jedlik diszkók is, ahol rengeteg vidám pillanatot, jó zenét és közös nevetést élhettünk át.
A kollégium legnagyobb ajándéka mégis az, hogy igaz barátokat szerezhettem. Az esti beszélgetések, a közös hülyéskedések, a tanulások előtti és utáni pillanatok mind olyan emlékek, amiket mindig magammal viszek. Itt tanultuk meg, hogyan figyeljünk egymásra, hogyan segítsük a másikat, és hogyan oldjuk meg önállóan a problémáinkat.
A koli önállóságra nevelt minket. Megtanultunk alkalmazkodni, felelősséget vállalni és közösségben élni. Ezeket a tapasztalatokat biztosan az élet későbbi szakaszaiban is magunkkal visszük majd.
Mindenkinek szívből ajánlanám a kollégiumot, mert itt nemcsak élményeket kap az ember, hanem egy összetartó közösséget, barátokat és rengeteg olyan emléket, amelyek örökre megmaradnak.
Köszönünk mindent, amit itt átélhettünk!
Üdvözlettel:
Kovács Anna Boglárka, Horváth Zsófia
Kedves Ildikó Néni!
Ön is emlékszik, milyen magasan volt a negyedik emelet, amikor először kellett megmászni a lépcsőket? Ugye Ön szerint is vetekedett a Himalája magasságával? És arra emlékszik, amikor először indultam vissza az iskolából úgy, hogy közben arra gondoltam: végre hazamehetek?
Én emlékszem. És most, hogy megint itt állok a lépcső tetején, bőrönddel, meg három, négy, öt, tizenvalahány kisebb szatyorral és táskával, most pont ugyanolyan magasnak érzem ezt a fránya lépcsősort. Itt állok hát, és azon gondolkozom, hogy miben is más ez, mint amikor az ember a költöztető autót várja a kapuban. Izgul és fél, és ott az a sejtelmes kavargás a gyomrában, ami újra és újra emlékezteti rá, hogy ide bizony nem jön vissza többé. Meg kell állapítanom, hogy fentről épp olyan magasnak tűnik a harmadik emelet, mint lentről a negyedik. Azt hiszem, a tanáraim többsége nem lenne büszke rám e megállapítás után.
De nem is azért írok, hogy arról meséljek, mit gondolnak rólam a tanáraim, nem. Azért kezdtem el bepötyögni ezt a levelet Önnek, mert szerettem volna, ha visszaemlékezne velem arra, amikor először maradt nálunk véletlen a szobakulcs, és Alizzal rettegve bámultuk a telefont reggel hét óra ötvenhat perckor, hogy vajon erre mi lesz a megoldás, és lesz-e valamilyen következménye. Ugye emlékszik, hogy öt percig vitatkoztunk, hogy melyikünk száma jelenjen meg az Ön telefonján? Aztán rájöttünk, hogy felesleges aggódni, hisz minden normális ember magával viszi a lakáskulcsot, ha elmegy otthonról, hát az sem szentségtörés, ha a kollégistának is a zsebében marad olykor.
No igen, ilyen ez a kollégium. Azt hiszem, ha az összes roppant fontos emlékemet fel szeretném sorolni, ami itt történt velem, akkor kisregényt kellene írnom, de arra most nincs időm, hisz nemsokára le kell mennem azon a lépcsőn. Tehát a legfontosabbakat említeném meg. Mondjuk azt az ínyenc tojáskrémet, amit sikerült olyan jóra megalkotnunk, hogy bekerült a kollégiumi újságba. Vagy azt a ballagást, amin megtanultuk visszafelé elénekelni a Felnőtt gyermekek című számot, annyiszor hallgattuk végig Alizzal. Meg az ősidőket, amikor nem tudtuk, hogy hol van a Tesco, és komplett idegenvezetést se tudtunk még tartani Győr városáról az érdeklődőknek.
Most ez már mind megy. Tudom, hol a Tesco, meg hogy a Csónakos szobrot nem is így hívják, hanem egy feleslegesen hosszú nevet visel titokban. A koli megtanított segítséget kérni, és vonatpótló buszon türelmesen utazni. Meg villámgyorsan megfürödni, és időt percre pontosan beosztani. Tudom, hogy a takarodó kilenc órát jelent, még akkor is, ha Andi néni nem kopog végig a folyosón olyankor, kezével és cipőivel egyaránt. Azt is tudom, hogy a szilencium nem egy varázslat a Harry Potterből, hanem olyankor tanul minden rendes diák, kivéve, aki nem, de hát ők biztosan tudnak már mindent. Azt is tudom, hogy hogyan lehet megebédelni kétezer forintból négy napon keresztül, és azt is, hogy melyik ruha fontos annyira, hogy megérdemeljen még egy táskát, amit kézben kell vinni, mert a bőröndbe nem fért már bele.
Azt hiszem, sokat tanultam itt, és most nem csak a könyvekre gondolok, mert persze matekot is tanul az ember, de az nem ugyanaz, mint amiről én beszélek. Megtanultam messze lenni, másnak lenni, utazni, tanulni és várni. És most eljött az idő, hogy máshol, másoktól tanuljak.
Rengeteg olyan emberrel találkoztam itt, akik valahogyan kicsit többek lettek számomra, akikre majd emlékszem, és lehet, meg is látogatom majd őket. Ki tudja…
De most összeszedem minden erőmet, és leballagok ezen a lépcsőn, pedig már egészen hozzászoktam itt fenn ehhez a ritkás levegőhöz. Ígérem, majd visszanézek félúton, és megállok az alján is, és még az is lehet, hogy egyszer újra megmászom ezt a hegyet.
Köszönök mindent!
Kassai-Schmuck Sára
