Diákönkormányzat

2021. március 06.
A DÖK patronáló tanára: Hujber Zita

A kollégiumi élet szervezésében, a kollégisták jogainak és kötelességeinek érvényesítésében jelentős szerepet vállal a diákönkormányzat. A csoportok küldötteiből álló diákszervezet tagjait minden év szeptemberében újra választják, illetve megerősítik.

Csoportonként általában 2-2 fő delegálására kerül sor, fontos szempont, hogy valamennyi iskola képviselve legyen. A diákönkormányzat elnöki posztját pályázat alapján lehet elnyerni, megbízása általában több évre szól. A tisztségviselőket a diákönkormányzat tagjai maguk közül választják meg. Az elnök helyettese egy személyben kultúrfelelős is, ezen kívül tanulmányi és sportfelelős dolgozik a vezetőségben. Munkájukat közvetlenül az igazgatóhelyettes segíti. A diákok javaslatait elsősorban az elnök közvetíti a kollégium igazgatója felé.

Az Oktatásért Közalapítvány támogatásának köszönhetően megújult a konditerem gépparkja, amely nagy népszerűségnek örvend kollégistáink körében.

Ősszel és tavasszal a szabadban a kollégista csoportok egymás között sportvetélkedőket szerveznek. Kedvelt szabadidős elfoglaltság a ping-pongozás és a csocsózás. Kollégistáink részt vesznek a városi és megyei kollégiumok közötti sport-, ügyességi, versmondó versenyeken, néhányan pályáznak a legügyesebb kollégista cím elnyerésére is. Az utóbbi három évben a városi katasztrófavédelmi vetélkedőn is jó eredménnyel szerepeltek benevező csapataink, amit lelkiismeretes elméleti felkészülés előzött meg. 2010 tavaszán Jedlik Fiúkollégiummal közös csapatunk bejutott a "Legügyesebb kollégium és kollégista" verseny országos döntőjébe, melyet Baján rendeztek.

A diákönkormányzat minden lényeges diákokat érintő kérdésben kinyilváníthatja véleményét. Az utóbbi időben például a dohányzással, az igazgatói pályázattal kapcsolatban fejthették ki véleményüket, és részt vettek a helyi kitüntetési rendszer kidolgozásában is.

20210407 112559

Cím

Kossuth Zsuzsanna Leánykollégium

9023 Győr, Szigethy Attila u. 65-67

Telefon

Tel:
96/507-702, 96/415-925

Mobil:
+36-20-5387670, 20/5296079

E-mail

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.